Szívpárnák készülnek

 Az Éltető Kapcsolatok Közössége folyamatosan készíti a szívpárnákat

A szívpárnáknak fontos feladata van a gyógyulásban, csökkentik a műtét utáni fájdalmat, ugyanakkor azt az üzenetet is közvetítik a beteg nőknek, hogy nem vagy egyedül ebben az embert próbáló helyzetben, mások gondoltak rád, a műtét utáni fájdalmakra, kényelmetlenségre, még ha személyesen nem is találkoztál velük.

A gyógyítás és a gyógyulás legfontosabb része természetesen az orvos és a beteg közötti kapcsolat. Elengedhetetlen ugyanakkor a mentális gyógyulás, a sorsközösség, a tapasztalatok megosztása a betegtársakkal, és a tágabb közösség bátorító ereje.

Célunk, hogy minden településen, ahol szívpárnákat varró ÉKKŐ csoportunk van, legyen a mellrákos nőknek önsegítő csoportja, kapjanak lelki és baráti támogatást, érezzék a közösség megtartó erejét, és legyen lehetőségük a kikapcsolódás, feltöltődés mellett, bekapcsolódni különböző segítő tevékenységekbe.

Nagy öröm, hogy Felvidéken általunk, a kassai és a királyhelmeci-nagykaposi csoportjaink aktív munkájával indult el a Szívpárna program.

Miskolc

A miskolci önkéntesek is nagyon lelkesek.

Szívpárna varrásra várjuk rendszeresen Miskolcon a Pontközpontba (Széchényi utca 19.) az önkéntes segítőket. 10:00 órától 11:30-ig vidám beszélgetés közben készítjük el a párnákat. Öröm  együtt lenn! Az elkészült párnákat ajándékba adjuk a segítségre vágyóknak.

Erdély

Erdélyben is szeretettel készítik és adományozzák az ÉKKŐ Egyesület aktív tagjai a párnákat. Itt megnézhetitek az Erdélyi TV-ben készített filmet  a Szívpárna programról. Katt ide a filmhez!

Kassa

Kassáról kaptunk friss híreket a készülő szívpárnákkal kapcsolatban:

A hosszú forró nyár végén sikerült végre összejönnünk vatelin tépésre, párnatömésre. Hiszen június közepén tudtunk utoljára dolgozni. Amilyen nehezen tudtunk egyeztetni a kerttulajdonossal és a segítőkkel a végén hatan nagyon jó hangulatban, megbeszélve ügyes bajos dolgainkat, pontosítva jövőbeli terveinket, 55 párnát tömtünk meg az előzőleg megtépett vatelinnal.

 

Köszönjük az önkéntesek munkáját!

A szívpárnák pontos útmutató szerinti elkészítéséhez az önkéntesek munkáján kívül textil- és töltőanyagokra van szükségünk.

Minden párnát ajándékba adunk!

Kárpátok Alapítvány és a Kárpátok Térségének Civil Platformját koordináló határon túli partnerei
Civil Innovációs Díjat alapítottak vidéki közösségi kezdeményezések elismerésére és támogatására a Kárpátok Eurorégióban (Magyarország, Szlovákia, Ukrajna, Lengyelország).

A szívpárnák készítésével pályáztunk és nyertünk.

1.helyezett: ÉKKŐ Egyesület: Szívpárnába rejtett határtalan szeretet
A díjátadóra készített filmünket láthatják a YouTube-on!

Szívpárnába rejtett határtalan szeretet magyar változat  
Szívpárnába rejtett határtalan szeretet  (angol nyelvű)